Top 4 Legjobb Anime Opening
Sokat fontolgattam már egy ilyen lista összeállítását, de valahogy mindig leragadtam annál a ténynél, hogy túl sok olyan jó anime openinget ismerek, amit egy Top10-es listába bele lehetne sűríteni, és egyszerűen mindig akadt egy, amelyiket fájt volna a szívem kihagyni. Az Endinges listával nem volt ennyi bajom anno, mert ott tényleg van egy rakás szar is, a többi meg – tisztelet a kivételnek – átlagos, de manapság annyi jó OP van mindenfelé, hogy lehetetlen lenne őket korrekten besűríteni, max animékre leosztva (Code Geass-nek pl szinte az összes openingje jó, “World End” különösen). Rendezgettem már össze-vissza őket az elmúlt napokban, és valahogy sehogy se jött ki az, amire számítottam, szóval úgy döntöttem, hogy inkább lenyesem az egész listát 4 versenyzőre.
Nem lesz annyira bő, és nem lesz annyira , de ha választanom kéne, ez lenne az a négy a sok közül, amelynek mind a 4 darabja a maga módján valami olyan stílusirányzatot, képi megvalósítást, vagy speciális hangulatot árasztott ki már az első megtekintése után, amit még egy másik opening se volt képes reprodukálni, vagy akár csak utánozni is rajta kívül.
Geass, Bleach, ect és egyéb versenyzők ugyan sokszor kegyetlen jók tudnak lenni, de igazából mind zeneileg, mind képi megvalósításilag sokszor mind egyre megy. A BONES animéknél pl a karakterdesign üti rá mindre a bélyeget (pedig Eureka, Darker Than Black, vagy Soul Eater Openingjei nagyon jók), a slice-of life, mecha, vagy mainstream termékeknél meg a sablonos hangulat, egybevágó karakterek, vagy a megszokott sablonizált levezetések (OP Start -> Main Characters + Dramatic Wind -> Fight -> OP End), szóval végső soron még ha jó is az a jó, általában van 1000 másik, ami ugyanolyan “jó”, az igazán egyedi OP pedig ritka mint a hintalószar…
Szóval… nem is fecsérelném akkor a szót, különösebb teátrális felvezetés nélkül, prezentálnám, hogy én mit tekintek az Opening “műfaj” all-time-best munkáinak, amik koruk és zenei stílusuk ellenére örökké meg fogják majd őrizni ezen értékeiket. Számozás nélkül, ekvivalensen, pötty:
Re; Cutey Honey – “Cutie Honey”
Re; Cutey Honey: A már alapból is elmebajos széria GAINAX-os újrafeldolgozását (ergo: mégelmebajosabbá tételét) az Opening se úszta meg. Szokványos GAINAX grafikai stílus. Teljes káosz, fejetlenség, GARZÁS, póver, Gainaxing. Fanservice és agyatlanság a négyzetköbön. Szinte már kommentálni se kell, hogy miért van itt.
Samurai Champloo – “Battlecry”
Samurai Champloo: Avagy a rap/hip-hop opening. Függetlenül attól, hogy ki mennyire kedveli a műfajt, azon kevés openingek egyike, amelyek teljes százalékban összeolvadnak az anime hangulatával. Legyen bármilyen jó is egy OP, attól még általában egy sorozat ajnározására készül. Pörgős jelenetek, turbózott graf, vagy sokszor olyasmi, amit az adott szériában sose fogunk látni, se hangulatilag, se megvalósításilag, ergo: Reklám…. Tisztelettel a kivételeknek persze, nos itt az egyik… Ez egy igazi felvezetés, emberek. Felvezetés.
Witch Hunter Robin – “Shell”
Witch Hunter Robin: Avagy a hangulatbomba. Zene indul, whatever. Szokatlan karakterdesign, szokatlan környezet. Elsőre egy kicsit talán X-aktás, kicsit meg talán az ember nem is tudja, hogy milyen… Aztán beindul. És üt. Fény-árnyék effektek amik jó pár évvel megelőzték korukat… Olyan hangulatos köd-animáció, amihez foghatót azóta se láttam még sehol, pedig már 2008-at írunk… Realisztikus kéz és fejmozgások, ráadásul az egész mintha bullett-time-ban játszódna, lassú, nyugodt, ahhoz képest, hogy akciódús, ergo, tisztára mint maga a széria. Talán a leggyengébb a 4 közül, de egyelőre még mindig nincs hozzá fogható…
xxxHolic – “19Sai”
És xxxHolic: No comment. Seriously. Nulla mozgás. Maximális hangulat. Az egész Op animációja kb összegezhető a füstmozgásban, pár minimális bevágott jelenetben, és abban, hogy mozog a kamera. Zenei zseni volt aki a soundtracket írta. Az anime maga… nem nagy durranás, persze a mangához képest… de ez az Opening, na ez teljesen átadja a manga hangulatát. Talán még jobb is mint maga a széria, akárcsak Shana II első OP-ja. Csak Shana II egy szar (de erről psszt! ^^).
Lényegében talán ez az utolsó az egyik legerősebb a 4 közül… Heh.. mit írhatnék még. Kb ennyi.
A cikk főképe egy mangából van, amiről egyszer majd szeretnék bővebben is írni… de azt hiszem ennyi előrevetítés elég lesz mára…
Legyetek jók.
Kandur temporary out.
(Watching anime to have something to rant about. ^^)
~ Szerző: Kandur on október 2, 2008.
Posted in Anime, Vegyes
Címkék: 4, Anime, egyedi, jó, legjobb, list, Lista, OP, opening, Top, valami



A ziksziksziksz holikk OP-ja valóban rulzik ^^; Amúgy ezért is nem írtam még ilyen top x-es OP/ED/whatever listát, mert túúúúl sok a fülbemászó opening és kevés a 10 hely :P (anime top 10-et is csak akkor írok, ha kényszerítenek rá :D ).
Igen. Még itt is erősen gondolkoztam, hogy belökjem Cowboy Bebop OP-ját is, de aztán végül elvetettem mert igazándiból a “rendkívüli egyediségén” túl csak egy értelmetlen prüntyögés különösebb szöveg és összkép nélkül, főleg az fenti xxxHolic és SC pároshoz képest.
Nem könnyű egy ilyet összedobni. Főleg ha az ember igyekszik a lehető legobjektívebb lenni (ami nehéz és gyakorlatilag 99%-ban nem szokott sikerülni ha erről a témától van szó xD ).
Meg aztán ottvan az unpleasable fanbase is akik ilyenkor szeretik az ember seggberugnbi, hogy “éés a deesznót méér nincs bennee???” ^^ különösebb átgondolás és racionalizmus nélkül. XD
Meg tudod, egy ilyen objektív listát igencsak nehéz meló összeütni, mert az embernek rengeteg animét kell ismernie és ha netán kimarad egy egyébként full ismertetlen anime full durva OP-ja, már dől is össze minden ^^; Az elvakult fanok meg jah, ha nem látják a kedvencüket a listádban, akkor őrjöngenek, hogy hol-merre a dezsnyót OP-ja, etc. Amúgy ha már mindenképp igényesen összerakott openingek, akkor (az általad említetteken kívül) Sci-Fi Harry, vagy Gankutsuou, vagy Bleach 3. op (ami a mai napig az egyik fav. Képügyileg imho rohadtjó lett, meg a zene is rulzik ^^). De ha csak a muzsikákat nézzük, akkor LoGH… Az összes OP-ja ZSENIÁLIS!! *______*
Bleach OP-ok közül nekem a 6. volt az all-time-nyerő, de ízlések és pofonok. Egy 10es listában ugyan benne lenne (sőt, a 10es listámban benne is volt, a 4esre vagdalás előtt), de azért messze van az attól, hogy “best”.
A “best” azért már valami egészen más. Nézd meg mondjuk a legújabb Casshern Sins openingjét:
http://video.yahoo.com/watch/3626393
Még ilyet is ritkán látni manapság, nem hogy “best”-et. A legtöbb op csak nyavajgós popzene + űber grafikz. Az azért még nem elég, a hangulatnak áradnia kell azok számára is akik nem ismerik az adott animét. Valami, ami azt váltja ki, mikor megnézed, hogy “huh, nekem ezt az animét látnom kell.”
Hol van az egy Bleach vagy Naruto, vagy akár CG op esetébe? Sehol… minden egyes OP-ja annyira más, hogy ki is cserélhetnénk őket a francishe-ok közt, a karaktereket behelyettesítve, és ugyanaz lenne a lényeg. Eyecandy material. Nem ekvivalens minőséggel.
Tudod, ezek a kis “openingek” mind semminek tűnnek a DMC openingje után, komolyan örök kedvenc lett. :D SZÁCUGÁJU SZÁCUGÁJI SZEJÓÓÓÓ!
http://www.youtube.com/watch?v=tGOFuZ22nh0 Trash metal rulez. XD
AWWWW MY EARS!!!!! *starts rolling on the floor in agony*
cowboy bebopból az ending a király, az valami fantasztikus. bleach zenékről csak a yui-féle rolling star-t említeném, az valami fantasztikus. naruto-nak is volt egy-két jó videjója, bár lassan háromszáz rész alatt ez talán nem olyan nagy szám. a death note meg dönget, dönget, dönget, és tényleg jó. a fentiek közül viszont nekem csak a samurai champloo tetszik, a többi túl langyi…
Naruto-ban össze-visz sztem 1 jó OP van, a “Hero”s Come Back!”