A Nagy Top10 ED Lista

Már egy ideje én is gondolkozam egy OP/AMV toplistán, de így utóag belegondolva, most, hogy lassan már mindenki megcsinálta a maga kis AMV/OP listáit, inkább egy másik téma feszegetésébe kezdek bele. Ezek pedig az Endingek…

Ne is szaporítsuk a szót, szóval ha lehet egyből a közepébe vágok. A számrendi sorrend értelemszerűen csökkenő, 10-től 1-ig, amiben a 10 a “legroszabb” és az 1 a “legjobb”, csak hogy a félreértéseket elkerüljük. A hozzájuk tartozó animéket magukat nem vettem figyelembe az értékelésnél, csak magukat az endingeket. Párat bővebben ki is fejtettem, de nem mindet. Mainstream/oldstuff/rarestuff tényektől eltekintve, kizárólag zenei és grafikai tetszés alapján lettek rendszerezve. Szóval semmi trollkodás, hogy “de a Naruto a sokkal zsírabb mint a blabla xy”. Nem lényeges, nem volt fő szempont ;P …. Na, kezdjük is

#10: Naruto ED6

Egy dolog miatt: Az az effekt, hogy alapokból megrajzolják a képeket egy olyan ötlet volt, amit még sehol máshol nem láttam. Ha valaki tud még egy ilyet, nyugodtan szóljon. Már csak emiatt is megérdemelt egy 10-es helyet. Szerintem mesteri ötlet, és személy szerint nagyon tetszett. Moving on….

#9: Lovely Complex ED2:

Hangulatos képek egy hangulatos shoujo-hoz, plussz a zene is ott van. Nem egy oscar-díjjas, de nagyon stílusos. Minőségét is mutatja, hogy hajlandó voltam magam feltölteni YouTube-ra, csak emiatt a cikk miatt. Youtube-nak szokása letörölgetni, pont ezért nem találtam róla videót, de aztán megoldottam. Reméljük ezúttal szerencsénk lesz, és valahogy majd magmarad. *fingerscrossed* 

#8: Samurai Champloo ED1

No comment. Gyönyörűszép képek, gyönyörűszép zene, top10-ben a helye. ;) (rímeltem, hehe ;))

#7: Darker Than Black ED1

A sorozat második ED-jéhez képest, ami szerintem katasztrófálisra sikerült, ezt az endinget minden egyes rész végén végignéztem. Nem lehet megunni, ráadásul itt is alkalmazzák azt a módszert, amit már Shana esetében is láthattunk, mikor az ending zenéjét még a rész végé előtt elkezdik, és az események lezárásával úgymond “átolvasztják a rész végét az endingbe. Mesteri munka.

#6: Death Note ED1

Fangirlek/fanboyok kíméljenek a trollkodással, hogy miért nem raktam 4, 3, 2, 1, vagy 0-adik helyre, vagy le a listáról az összes többi fölé. Lesz*rom. Jó grafika, átlagos zene, de semmi egyediItt a helye a hasonló kategóriás Darker Than Black és Samurai Champloo mellett. No objections.

#5: Soul Eater ED1

Na ez már más tészta. Egyedi képvilággal rendelkező ending mesteri concept artokkal beleintegrálva. Nemrég indult sorozat, a híreses idióta hangú Stance Punks zenéjével (akik szerintem pont kellően elmebeteg választás voltak ehhez a sorozathoz), és távolról üvöltő BONES minőséggel. Na ez ötös.

#4: FLCL (Furi Kuri) ED

The Pillows+FLCL+Élőképes felvételek=WIN. Kell ennél több? :P
Igazi művész-ED. Tarantino megirigyelhetné. ^^”

#3: Tengen Toppa Gurren-Lagann ED2

Full-fekete-fehér, iszonyatosan jó mozgások, fény-árnyék effektek, hangulatbomba zene, miközben jelegileg mintha kronológiailag mutatná be a sorozat másosik évadjának eseményeit, ahogy Simon végigballag az úton. “Nuff Said. Pont. Megérdemelte…

#2: Top wo Nerae2! (DIEBUSTER) ED

Na igen. Gondolom biztos lesznek páran akiket majd érdekel, hogy miért is raktam ide ezt a sok csilli-villi grafikás versenyző elé. Hát, elsősorban ugyanazért, mint amiért Lovely Complex-et is: mert iszonyatosan stílusos. Ha önmagában nem is tűnik olyan jónak, mégis… amikor véget ér, az ember mégsem úgy könyveli el magában, mintha szar lett volna. Pont ellenkezőleg (vagy csak esetemben?). Megvan benne a tehetség és a hozzáértés, pont úgy, mint Gainax legtöbb munkájában. Kiemelkedő példája annak, hogy hogy kell kis erőforrásokból nagy dolgokat építeni. Leírhatatlanul jó. Látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel tákolták össze, és részemről én ezt értékelem is. 

Well, whatever… továbblépve, elérkeztünk a dobogó első helyezettjéhez. Mivel már mindenki látja is a címet, és vagy néz, vagy helyesel, vagy fogja a fejét, így különösebb felvezető és dobpergés nélkül essünk is szépen neki.

#1: The Melancholy of Suzumiya Haruhi ED
(normal version) 

(full-dance version)

És igen. Itt megáll az élet. A framerate az egekben, a mozgások minősége páratlan, a koreográfia mesteri, és még a sorozat hangulatát is tökéletesen tükrözi. Ha csak az első verziót vesszük, már is az önmagában laposra ver mindent…. de a full-dance.. na arra már nincs se szó, se több szóból álló kifejezés :) Ennyi, nincs tovább. Egy határ amin ember nem léphet tovább, vagy legalábbis eddig még nem tette ;) The End.
(A normál verziót csak azért mellékeltem, mert szerintem jobban tükrözi a sorozat hangulatát. Hogy kinek melyik a kedvence, azt döntse el mindenki maga. A postot mindkettő kiérdemli, csak más szemszögből nézve. Személy szerint én az elsőre voksolok a hangulat miatt, függetenül attól, hogy a full-dance mekkora egy egy űberalles.)

Nos… ennyi lett volna. :) Nyugodtan szóljatok, ha egy videó nem tölt be, vagy YouTube töröltette. Bárki véleményét színesen látom, várom, reagálom, flamelem, trollkodom, moderálom, szóval csak bátran. ;)

Proszit.

 

~ Szerző: Kandur on június 18, 2008.

5 vélemény to “A Nagy Top10 ED Lista”

  1. jó kis lista. Az flcl és a soul eater endingje volt az nálam, amit többször is szívesen néztem végig. :)
    jó, persze samurai champloo v DTB ed-je sem rossz, meg van is amit még nem láttam (tengen toppa), de én alapból 1x nézem meg az endingeket, openinget többször is, de van amit tekerek.

  2. Már vagy féléve az FLCL ending az sms jelző hangom. :)

  3. Heh. ;P FLCL ending nekem is csengőhangom volt egy időben :P Szvsz The Pillows egy nagyon jó zenekar úgy ahogy van. És szeretem a zenéjüket, szoktam is hallgatni rengeteget, Mp4 playeren is mindig van legalább egy album fenn. ^^

  4. Megértem, miért az lett az első ami, de nálam akkor is az FLCL ED viszi a pálmát :)

  5. Naked baselballütő-nyaló Haruko FTW? :P

Válasz