Az Arany Iránytű (The Golden Compass)
Na ez is megvolt… Először is, előre is bocsánatot kérek, de ismét ellent kell mondanom az általános kritikának: Ez nem volt szar film. Viszont túlzottan jó sem…..
Ugyan két Oscar-ra is jelölték, amiből egyet meg is kapott, de rengeteg olyan dolog hiányzott belőlle, amitől jobb lehetett volna. Ettől függetlenül viszont mind az alapötlet, mind a megvalósítás mesteri volt. Egyetlen egy dolog volt, amiben ténylegesen hiányt szenvedett. Mégpedig a részletek….
Gondolom mindenki ismeri azokat a jellegzetes animéket, amiknek az első 3-4 részében gyakorlatilag halvány lila fingunk sincs, hogy what the fuck is going on. Na. Kb valahogy így kell elképzelni ezt a filmet is.
Az iszonyatosan fantáziadús környezet egyik legnagyobb hátulütője pont az volt, hogy sajnos az “iszonyatos” jelző esetünkben tényleg “túlságosan nagy”-ot jelentett, és így nem jutott idő minden infó részletes kitárgyalására. Ráadásul, a film még az ismeretlen tényeket is ismert információkként kezeli, és így az idegen szavak és fantasy kifejezések csak úgy repkednek össze vissza, mint muslincák a nyári szélben…
Fél óra elteltével az ember már teljesen elveszik agyilag, hacsak nem 130-as IQ-ja van, vagy nem jegyzetel. Az alapvető fogalmak még memorizálhatóak (daemonok, Magistrate, alethiométer, a Por, multiuniverzumok, az iránytű ereje), de aztán jönnek a külömböző politikai és érdeki szervezetek (Gyptians, C.U.R.S.E., Boszorkányok, Samoyedek, Jegesmedvék, Bolvangarok…waaaaghhh >:O … *brain explodes*) és az ember teljesen elveszti azt a kevés fonalat is, amije még megvolt. Természetesen ez animés berkekben nem ismeretlen effektus, csakhogy ott mi nézzük tovább az epizódokat, és ha szerencsénk van megértjük, itt pedig várhatunk x+n évet mire kijön a következő rész, ami nem túl meggyőző érv amellett, hogy egyáltalán belefogjunk-e, mielőtt az összes rész elkészül…..
Ettől a jelentős gondtól eltekintve viszont a film minden más téren kiemelkedően jeles. A karakterek egyediek, a látványvilág bámulatos, a színészek jól teljesítenek, és a sztori is rendesen beindul kb a film felénél, mikor már az ember kb megértette, hogy mi micsoda, és kiemelkedően élvezhetővé válik. Szegény film legnagyobb gondja az, hogy mivel könyvadaptáció, szinte kézzel foghatóan érezhető az a mennyiségű idő és információ, ami kimaradt belőlle. Egy könyvben nem zavaró az az információáradat, amit a film első félórájában ránkeresztenek, mert ott több idő telik el, több minden történik, és mindent többször említenek, így idő is van arra, hogy a lényeges részletek beivódjanak az olvasó fejébe.
Ez az a részletesség, amin a könyv sztorijának az átadásáért a film egy hatalmas csorbát szenvedett. Ugye bár nem lehetett volna ezt a nagy mennyiségű történést levezényelni úgy, hogy minden részletelemet belerakjanak, mert így is $300,000,000-os költséggel vertek le pusztán 113 percet, és még így se hozta be a film a várt eredményeket. Sajnálatos tény, hogy a könyvadaptációk fele elszenvedi ezt a vágást, és ugyan jobbára így is túlélik, de azért ügyesen kell azt megkovácsolni ahhoz, hogy egy non-reader néző ne vegye észre a kivágott lényeget (LotR pl erre tökéletes példa)….
Rátérve a lényegre… véleményem szerint a film legnagyobb nyerő pontja a karakterekben van, és abban a potenciában amit a történet a maradék részek kiegészítésével együtt magában rejt. Mikor a filmet elkezdték forgatni, a média úgy reklámozta, mint “az új Gyűrűk Ura”. Nos, ez a jelző a filmre nehezen illene rá. Azt a mércét jelenlegi állása szerint még csak alulról sem súrolja. De! Sose tudhatjuk, hogy mit hoz még a holnap…. Talán leforog még két vagy három rész, és Isten se tudja, hogy mivé növi ki ez magát addigra. A lehetőségei megvannak, és ha csak feleolyan jó is lesz, mint amilyen LotR volt, akkor már megérte a pénzét.
Karakterek. Ez volt a másik pozitívum, ahol ténylegesen érezni lehetett, hogy ez könyvadaptáció. A jellemek kidolgozottak és mélységekben gazdagok, és bár ugyan nem jutott mindenkire elég idő, de mindenkin érezni lehetett, hogy fontos szereplő. A legjobb karakterek szerintem a Lee Scoresby által megformált Sam Elliott, és az Ian McKellen által szinkronizált teljes CG-ben pomázó Iorek Byrnison volt, a jegesmedve, aki mondhatjuk úgy, hogy a film feature-szereplője (ennek ellenére személyes kedvencem lett).
Ha már színészek, akkor úgy érzem megemlítést érdemel még Daniel Craig és Nicole Kidman is, akik úgy tűnik annak ellenére, hogy már a sokadik filmjüket forgatják együtt, ezúttal sikeresen elbaszták a szereposztást, ugyanis drágalátos karaktereik egyetlen egyszer se találkoztak az egész film alatt :D
Nikole Kidman külön csemege volt, mivel rá osztották a helyi Darth Némber szerepét, amit végül meglepően érdekes aromával adott. Az első negyed óra eltelte után kevély ingerem támadt arra, hogy fejberúgjam a karakterét, akárhányszor csak megjelent. Azt, hogy ezt a ”tökéletes színészi munkájával” érte-e el, vagy csak adta az egoista picsát akit az összes filmjében szokott, valószínűleg örök homály fogja fedni ;))
A film egyetlen és legkegyetlenebb FAIL-pontja szerintem maga a zene volt. Nem azzal volt a baj, hogy a dallamok és a stílus mennyire illenek a képi világba, vagy a film hangulati világába, mert az passzolt, egyszerűen csak olyan érzést keltettek vele, mintha az összes EPIC soundtrack számot felhasználták volna az összes jelenetben, a nyugisabbakat meg kidobták volna. Az egész film alatt bőgött az epic zene, és ez mondjuk egy harcban baromira jó volt, de egy utazós léghajós jelenetnél már erőteljesen szánalmas és idegesítő. Ha csak a soundtracket kicserélték volna, minimum 2 pontal többet adtam volna rá…. de így… ehhh………
Igazából vegyes érzelmek keringtek bennem miután megnéztem. Lehetett rajta érezni a szándlkot, de ugyanakkor azt is, hogy félkész munka szaga van. Ennek ellenére a világ hangulata átjött, és ez volt a legfontosabb, a többit majd az idő elrendezi. Nem volt rossz film, viszont szerintem teljes fényében akkor fog majd tündökölni, mikor majd ott pihen a polcon a teljes széria DVD gyűjteménye.
7/10. Jó volt, ugyan lehetett volna jobb is, viszont semmiképpen se rossz film. Egyszeri megnézésre tökéletes. Ha másért nem is, a jegesmedve duel harcjelenetért biztos. Naturalista Fatalities FTW. ^^…..









most hirtelen meg nem mondom, mi a könyv, de nagyon sokat reklámozták, nagyon rég óta. megnézem a filmet, aztán ha bejön, jöhet a könyv is (addigra úgyis megtalálom). gondolom te se olvastad még, ha ilyen idegen volt a film világa. biztos jobb =)
Nem, nem olvastam még, de szerintem előbb megvárom amíg lemegy a történet filmben ha már egyszer így belekezdtem, és a könyveket csak utólag olvasom el, hogy a teljes munkát tudjam összehasonlítani a könyvvel. Mostmár nem akarom beszennyezni a filmről alkotott véleményem/hozzáállásom a könyvvel. Ismerem magam és az csak elfogultságot szülne a filmmel és a többi részével kapcsolatban. Egyelőre legyenek tiszták a dolgok. ;)
Még valamikor nyár elején láttam a filmet. Engem lenyűgözött a világa és a sok-sok fejkapkodás közepette sem ábrándított ki. Viszont a végén marha mérges lettem, mivelhogy ugye befejezés nyista, bejelentett folytatásról meg még nem hallottam.
Az összefoglaló érdekes volt. A végével kapcsolatban hasonló érzéseim támadtak, mint Neked is.
Ha nem így lenne, ahogy most van, akkor gyönyörű modernkori újhullámos mese lenne, így meg … így nem az, nincs “csoda”.
Lesz folytatása, legalábbis én úgy hallottam, hogy minimum trilógiára tervezik.
A legjobb szerintem az lett volna, ha ezt is két filmben csinálják meg, és nem egybe próbálják meg belesűríteni. Ha amúgy is folytatásos filmről van szó, akkor végképp nincs logika a sűrítésben.
Több film, részletesebben, jobb minőségben = több money.
Hollywoodnak nincs pénzügyi érzéke. Sose volt. Csak rutin sablonra fosnak ki mindent ami a kezük ügyébe kerül. Fogalmuk sincs, arról hogy a nézőnek mi kell, és arról, hogy ha azt adnák, amit elvárunk, akkor esetleg a bevételük is megnőne.
Teljesen hülyének, gépies fogyasztónak nézik az embereket. Kizárólag azért születnek ilyen filmek.
Ebben a matériában is sokkal több potencia volt, mint hogy egy egyszerű HP/GyU sablonra épített koppincs legyen. Sikeresebb is lett volna, és jövedelmezőbb is, ha több energiát fektettek volna bele.
De nem így történt. Innentől én már a többi részétől se várok jobbat.