Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága

Ok, igazából dilemmáztam, hogy kiírjam-e a mű teljes angol címet (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull), de inkább hagyjuk. Igen, én is bloggolom, szóval tényeg FAIL, de nem is kicsi ám hanem egyből XXL-es shit, na de ne rohanjunk előre…

Igazából olyan mennyiségű FAIL van benne, hogy erőteljesen gondolkozom, hogy egyáltalán kronológiai sorrendbe soroljam fel, vagy inkább durvasági sorrendbe, de azt hiszem így útólag visszagondolva a végeredmény nagyjából ugyanaz lenne, szóval inkább szorítkozzunk az elsőre…

Kezdjük ott ahol az egész elindul, pár ruszki katonai teherautó megy a nevadai sivatagban. Értem? Ruszki katonai teherautók, a nevadai sivatag kellős közepén, a hidegháborúban. Teljesen reális. Ami még reálisabb, hogy a neves 51-es körzet felé veszik az irányt, amit mint kiderül összesen 5 katona őriz, akiket egy egyszerű ruszkik-vagyunk-amcsi-katonai-ruhában trükkel könnyen le is szednek, és ezzel be is vették a világ egyik legjobban titkosított katonai bázisát, semmi riasztó, semmi légvédelmi mozgósítás, szintén teljesen reális. Ha ez tényleg megörténhetett volna, az USA-nak már annyi lenne… Isteni szerencse, hogy az egyetlen ember aki ezt úgy tűnik képes volt véghezvinni, a ruszkik okkult tudományi főnémbere, egy bizonyos Irina Spalko, akinek az agyát valószínűleg már rég megették a zombik, mert egy amerikai hadititkokkal teledobozolt raktárépületben pont arra az egy dobozra hajt, amivel majd végül nem megy kb semmire. Persze úgy tűnik még ez sem megy egyedül, mert a doboz el van dugva, és csak Indy tudja hova, úgyhogy ruszki hadsereg goes “WTB Indy”, és hősünket előkerítik:

Ez után hosszas golyó és puskapor dobálózás után megtalálják az említett “erősen mágneses” szarkofágot, amiben a futurisztikus külső lebicskázása után látszólag a sztori George Lucas álltal íródott része található. Biztos leírjam? : P Így is eléggé kínos….

Most hogy E.T. megvan és mindenki happy, Indy nyom egy rebelliont, illetve próbál, mert kiderül, hogy legjobb barátja aki vele tartott egy KGB-s ügynök, így egyedül marad a buliban, és marad a nyers erőszak, amit aranyos CG effektek tarkítanak. Végül a menekülés során Indy egy kisvárosban köt ki, amire nyomban tolnak is egy atomot, amit ő persze túlél, mert egy ólom borítású hűtőbe bújik el…… Jó, akkor most hatásszünet…….

(………………………….)

……TEHÁT, ott tartottunk, hogy Indyre dobnak egy ATOMOT, amit TÚLÉL, mert egy ÓLOM borítású HŰTŐBE bújik el……….. Folytassam? 

Ok. Ez után rövid katonai nosztalgia és FBI-os bullshit után bemutatkozik Shia “my-fangirz-go-*weeeeee*”  LaBeouf karaktere, Mutt Williams, aki egy idióta. Innentől a film egy epic retardness; a 60 éves Indy mozgó motorokról mászik be mozgó gépjárművek ablakán és vissza; egy fél könyvtár leamortizálása után megállva a továbbhajtás előtt még leckét ad az elé kerülő nerdnek, mindeközben üldözi őket az FBI a KGB és még a fene se tudja kicsoda, majd végül a kölök által hozott rejtvénnyel eljutnak a kristály koponya lelőhelyére, egyenesen a KGB és az okkult némber karjaiba. Nagy családi egyesülés (*cough* szó szerint), majd innentől 20th grade kalandfilmbe megy át a sztori. Kb az elveszett aranyváros megtalálásáig pörög az egész ahogy látványos CGI effektek közepette ugrálnak a 200-al repesztő szovjet teherautókon a látszólag végtelennek tűnő amazóniai dzsungelben, miközben ripityára lövik és ütik egymást, megeszik őket a gyilkos óriás vöröshangyák (Múmia style), 4x leesnek egy vízesésen, és Shia LaBeouf tarzan módjára ugrál az indákon a majmok közt. Ennyi. Édes Jó Istenem…. ezért fizettem volna? Úgy tűnik igen….

A film végét persze nem akarom lelőni, hogy azért maradjon valami meglepetés annak is, aki elolvasta annak elenére, hogy még nem látta, de azt ezért elárulom, hogy a film kb utolsó fél órájában vannak a film legjobb jelenetei, köztük rengeteg elképesztően szép CGI, elképesztően stílusos dizájnal, és a végén végre láthatunk egy igazi jó öreg “repülő csészealj” stílusú idegen hajót, ami nekem a film egyik plusszpontja volt, mert már rohadtul untam a sok aerodinamikus fluoreszkáló vasalót, meg zöld nyálas taknyot amit “alien spaceship” címen szolgáltatnak nekünk már vagy egy évtizede…. de…….

Ez nem elég…. Ez nem elég egy jó Indy-hez, nem elég egy jó kalandfilmhez, sőt, egyáltalán nem elég egy jó filmhez sem, függetlenül attól, hogy sci-fi, fantasy, adventure, vagy valami egész más rák akart lenni…

Gyenge. Kb annyira gyenge, mint egy Fantastic Four, vagy az az űberszar Eragon film. Szégyen. Egyszerűen nincs meg benne az, ami mindezt jó filmmé teszi. Az effektek jók, ez tény, le a kalappal, de a CGI-creator előtt bárki tud fél évig kockulni, hogy az effekteket összedobálja, ahhoz nem kell se nagy rendezői, se nagy színészi tehetség. A sztori maga gyenge, nincs benne “kaland elem” ami alatt a bonyolult puzzle-öket értem, nincs benne kihívás, nincs benne elérhetetlen cél vagy feladat, amiért a szereplők tényleges veszteségek árán megszenvednek. Nincs benne egy csepp komolyság sem (bár ezt szvsz az atombombás és a tarzanos példám már igazolta)…szóval summa summarum, nincs benne semmi, amitől egy ilyen film jó lesz….

Persze lehet, hogy ez egyeseknek nem elég indok, az is igaz, hogy ez egy Indy film, amit valószínűleg már maga a neve is könnyedén el fog adni, elvégre mindenki ismeri a karaktereket, tud velük azonosulni, vagy nosztalgiázni, ez már alapból egy pozitív alap, de azért ne essünk át a ló túloldalára se…. én se hasonlítottam az előző Indy filmekhez egyetlen egy pontban sem, se pro, se kontra terén. Az, hogy mi a neve, vagy a múltja, az nem lényeges. Ami lényeges az az, hogy a film megállja-e a helyét mint szórakoztató média, vagy sem… persze sok minden lehet szórakoztató, főleg ha az ember társaságban nézi, de azért én szorítkoznék arra, hogy egy filmet nyugodtan nevzhetünk szarnak, ha azon a társaság nem azért szórakozik, mert jó, hanem azért, mert szar, és esetemben ez volt a helyzet. Persze legyen akármilyen ótvar, attól még lehet jót röhögni rajta… de azért na… senki nem fogja az idei év top filmjei közté rakni a polcra……

Szívesen rágnám még a számat arról, hogy még mennyi minden nem volt jó a filmben, de azt hiszem ennyi minden után már teljesen felesleges. Hozzáteszem teljes optimizmussal álltam a filmhez, mikor beültem, függelenül attól, hogy rengeteg negatív kritikát olvasam Harrison Ford korával kapcsolatban, még mikor a film meg sem jelent. Én szerettem volna, hogy ez a film tetszen, ráadásul, nem hiszem, hogy bődületesen nagy elvárásaim lettek volna vele kapcsolatban… És mégis… ennyire sem voltak képesek…na…

…sorry. this shit is just impossible… :|

5/10-nél jobbat semmiképp sem adnék rá.

~ by Kandur on Május 28, 2008.

Válasz